52 VS 25
Sokszor gondolkoztam már rajta, vajon milyen ajándékokat, örömöket, sikereket hoz még az élet. Született optimista vagyok, így elég bizakodón tekintek a következő évtized elé is. A nyáron töltöttem az 52. évemet, és ezzel kapcsolatban is eszembe jutott Etka Anyó, aki 91 éves volt, amikor életemben először, személyesen találkoztam vele. Egyszerűen elvarázsolt ez a csodálatos asszony. Tele volt mosollyal, élettel, épp angolul tanult, rendszeresen sportolt, és két kézzel szórta a szeretetet maga körül. Nagyon fontos volt nekem ez a személyes találkozás, mert amikor sok évvel ezelőtt találkoztam a neurolingvisztikus programozás tudományterületével, és elhatároztam, hogy a szerzett tudás egy részét beépítem az életembe, kezdetben csak a legegyszerűbb dolgokkal próbálkoztam. Mivel rendkívül könnyűnek, és hasznosnak találtam a modellezés technikáját, ez lett az első próbálkozásom. El is kezdtem használni, ettől kezdve figyeltem, és gyűjtöttem a modelleket, és az Etka Anyóval való találkozásomkor, őt is gyorsan betettem a másolandó modellek közé. Több mondatát is a szívembe zártam, az egyik kedvencem az volt, amikor arról beszélt, hogy úgy érzi magát 91 évesen, mint 19 évesen. “Csak előre került a kilences, de itt a szívemben olyan vagyok, mint 19 éves koromban.” Hú – gondoltam, – ez a nő aztán tud élni.
Aztán, most nyáron eszembe jutott, hogy én tudok-e élni? A válaszom pedig igen! Valahogy előre került az ötös, de itt a szívemben olyan vagyok, mint 25 éves koromban. Nemrég kezdtem bele, életem nagy vállalkozásába. Épp a legmerészebb álmaimat építem, tudva, hogy eddig is ezt csináltam, csak 25 évesen a “csodálatos család” volt a legmerészebb álmom, most pedig valami “sok embernek hasznot hozó szakmai sikert” szeretnék. Még csak néhány éve, hogy új szakmákat tanultam, szóval coachként, és mediátorként “pályakezdő” vagyok, és mint minden pályakezdő, tele vagyok lelkesedéssel, tettvággyal, és ötletekkel. Íróként se sorolnám magam az öreg rókák közé, hiszen még azt is épp csak kóstolgatom, de terveim azért már vannak az írással, a következő tíz évre .
Etka Anyó 55 éves koráig élt, – ahogy ő mondta – betegség tudatban, aztán megtanulta a jógát, elkezdte tanítani, és tíz év után kialakította a saját módszerét. A többi történelem. A sors, amit ő írt magának, napról napra, egy olyan asszonyról szólt, aki egyre tudatosabban tudott élni, mutatva ezzel az utat sokunk előtt.
Szóval, ki tudja, mi jön még, de talán nem is az a lényeg, hogy melyik szám került előre, hanem az, mit rejt a szívünk. A boldog, és a keserű szívű 19 és 25 évesek, vagy a boldog és a keserű szívű 52 és 91 évesek, mind itt vannak körülöttünk a világban. Talán megkeseredett 52 és 91 évesből kicsit több van, pedig a boldogtalanságnak, keserűségnek, hibáztatásnak, se haszna, se értelme, kára viszont megszámlálhatatlanul sok van. Azért írtam le mindezt, mert a boldogtalanság tanult viselkedés, amit egy kis segítséggel le lehet tenni. Aki nem hiszi, olvassa el, Etka Anyó, Louise Hay, vagy sok ezer más nő életrajzát, és gondolja végig, hogyan szeretné eltölteni, hátralévő életét, bármennyi legyen is belőle hátra. 
A mi képzéseink úgy lettek összeállítva, hogy az emberben lévő békességet, és bizalmat emeljék, ami magával hozza a boldogságot, bölcsességet, bátorságot. Ez a 3B indikátor, de erről majd legközelebb beszélünk. Akinek nincs pénze képzésre, annak most ajánlhatunk más megoldást, ha boldog akar lenni….