-
A könyvek az élet kis pénzen vett nagy ajándékai
A könyvek, már gyermekkorom óta, a legjobb barátaim. Vigasztalnak, nevelnek, segítenek, szórakoztatnak, pihentetnek. Nem is tudok hirtelen kedvenc könyvet mondani, mert sajnálnám azokat, amik kimaradnak. Van egy régi fényképem, és egy régi vágyam: egyszer megcsinálom ezt a kis kuckót magamnak, hogy kipróbáljam, tényleg olyan jó lenne-e itt olvasgatni.Az életem nagy ajándékának tekintem az olvasást, és ugyanolyan boldoggá tesz az is, hogy 2015 óta, én is szerző lehetek. Néhány éve, – a magam szórakoztatására – írogatni kezdtem. Aztán egyszer csak megszületett a SZÓVARÁZS, majd néhány hónapon belül a SZÓVARÁZS KOLOMPÁRÉKNÁL. Ezek a könyvek olyan regények, mesék, sztorik, történetek, amik segíthetnek boldogabbá válni. Szinte észrevétlenül adják át a szakirodalommal is alátámasztott információkat. Egy kis tudás+egy kis szórakozás=…
-
BoldogAsszonyok KerekAsztal
Már egy fél éve találkozgatunk keddenként az irodámban. Szeretem a keddeket. És szeretem a kérdéseket is. Vajon miért éppen egy kerek asztal körül ülünk le beszélgetni minden hónap első keddjén 17.00 órától? Ilyenkor BoldogAsszonyok KerekAsztalt tartunk, Berettyóújfaluban a Kálvin tér 8. szám alatt lévő WordMagic Coach és Mediátor Irodában. Amikor fél évvel ezelőtt döntöttem erről a programról több érvem is volt mellette. De vajon mások mit gondolnak erről? Érdemes-e minden hónap első keddjén, BoldogAsszonyok KerekAsztalt tartani? Honnan jött az ötlet, és miért szánja rá magát valaki, hogy ilyen programot hirdessen? Anyagi oka lenne? Ó, nem. Ez a program teljesen ingyenes, és terveim szerint az is marad. Akkor miért? Reklám? Dehogy,…
-
Life Coach vagyok
Tegnap vizsgáztam, Life Coach vagyok. Kalandos út vezetett idáig, sokszor rácsodálkozom mennyi jót tartogat az Élet, ha el tudjuk fogadni. 2013 decemberében hagytam abba a tanítást, és a Bihari Gyerekesély Irodában kezdtem el dolgozni közösségi és ifjúsági koordinátorként. Ha kétszáz állás közül kellett volna egyetlenegyet választani amit a legjobban szeretnék, akkor is ezt választottam volna. Közösségi Házak, Roma Családmentorok, Anya Mesélj, Játssz Velem Játszótárak, Családi Körök, Közösségi Programok, Nyári Tábor, Kollégiumi Felzárkóztatás, Pályaválasztási programok tartoznak hozzám. Járom Bihar huszonkilenc települését, sok emberrel beszélgetek. Tökéletes munka, nagyon szeretem. Egy probléma van csak, hogy pályázati forrásból működik, így 2015. április 30-ig tart. Tudom ilyenkor az emberek általában szomorúak, arra gondolva, hogy minden…
-
Érzelmi Létra
Az Érzelmi Létra egy nagyszerű találmány, melyet Esther és Jerry Hicks írt le először a KÉRD ÉS MEGADATIK című könyvében. 22 lépcsőből áll, de egy-egy lépcsőfokon több érzelem is tanyázhat. Az első tizennégy érzelem a hatos szintig található. Az lenne a jó, ha minél többször tudnék ezeken a szinteken élni. A hetedik szint egyfajta vízválasztó, innen lefelé egyre rosszabb rezgésszintre kerülök. Szerencsére le fel tudok közlekedni a létrán, így amikor észreveszem, hogy valami nincs rendben először megpróbálom betájolni magam, hol is vagyok most az érzelmi létrámon. Aztán pedig elindulok felfelé. Lépésről, lépésre. Az egyik kedvenc oldalamon a YOUTUBE-on fent van a magyarázat, bemásolom a linket, innen szerintem jól meg lehet…
-
Az újdonság varázsa
A fejlődés mindig a komfortzónán kívül van
-
Helló Világ!
Nagyon örülök, hogy itt vagyok. Csoda dolog megosztani másokkal a fontosságaimat, ahogy az a technikai háttér is csoda amin keresztül mindez megvalósíthatóvá válik. Sajnos én sohasem tanultam örömmel az informatikát, azt hiszem féltem attól, hogy valamit elrontok. Pedig a félelem rossz tanácsadó, lefelezi az embert, tényleg fél elemet csinál belőle. A gyerekek sem rontják el a dolgokat azzal, hogy próbálkoznak, nekem is sokkal bátrabbnak kellene lennem. Mert óriási lehetőségek rejlenek az online világban, amiből a félelem miatt kizárhatjuk magunkat. Amikor eldöntöttem, hogy megtanulom a honlapszerkesztést, és csinálok magamnak egy saját honlapot éppen ez a határtalanság fogott meg. Sok embert ismerek, kedvelek személyesen, és offline üzemmódban jól elboldogulok. De az a…